Downton Abbey

Egy újabb filmismertetővel jöttem, mert nehezen állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet egy-egy új jelmezcsemegéző lehetőségre.

Állítólag az elmúlt húsz év legsikeresebb angol kosztümös filmje. Akkora nézettségi adatokkal, hogy az eredetileg 3 évadra tervezett szériát meghosszabbítják, jelenleg is zajlik a 4. évad forgatása.

Az első epizódokban megismerjük egy angol kisvárosi kastély főúri családját és sokfős személyzetének mindennapjait, 1912-től. A film aktuálpolitikai hírekkel kíséri a cselekményt, annak családra gyakorolt hatását mutatja be (pl. a Titanic elsüllyedése az örökösödésre).  A második évtől az I. világháború kirobbanása, a család a harcokban való szerepvállalása, a sebesült katonák ápolása, a fogyó élelmiszer készletek miatti nehézségek a téma.

Viszont, mivel jómódban élnek a főszereplők, gyönyörű ruháik vannak! Nem egyszer lehetünk tanúi a főszereplő lánytestvérek öltöztetésének; illetve a közben zajló fontos beszélgetéseknek, de többször észrevettem, hogy lemaradok a „sztoriról”, mert annyira lekötött, hogy hogyan kötik meg a fűzőt (mely ezekben az években rúgta az utolsókat), és finoman eligazítják rajta a kivágott ruha redőit, hogy az ne villanhasson ki.

Ebben a divatkorszakban a szoknyák egyre szűkebbek és rövidebbek, már kivillanhat a boka, már csak az idős hölgyek ragaszkodnak a abroncsos szoknyákhoz. Érvényesül a keleties hatás, az áttetsző kelmék, élénk színek, díszítésként csillogó gyöngyök. Urambocsá’, az újonnan varratott ruha még nadrágos is lehet!  A nők autót vezethetnek, kerékpározhatnak, vízhullámosra vágatják a hajukat.

Kedvelt szórakozásom a film nézése közben, hogy próbálom kiismerni a személyzeti ranglétra egyes állomásait, annak feladatkörét. Mi a különbség a lakáj és a komorna között, és melyik a feljebbvaló?

A sofőr teljesen kilóg a sorból, a kertészt pedig még csak nem is látjuk, pedig az első évadban részesei lehetünk a „legszebb rózsa” elnevezésű versenynek.  Az is érdekelne, hogy ki nyírja a több hektárnyi zöld rétet a kastély körül, mert sem kaszálókat, sem birkákat nem lehet látni. Hogy a szobalány, a szakácsnő és a konyhalány a hierarchia alsóbb lépcsőin ülnek, az tisztán látszik. Ahogy látom, minden valamire való házba kell egy megtűrt, enyhén dilis nő, akit ugráltathat, ugyanakkor semmibe vehet a személyzet többi tagja. Downton Abbey Daisy-je ugyanazt a szerepkört kapta, mint a Csengetett, Mylord? Mabel nevű konyhalánya.

Apropó, ha szereted a Csengetett, Mylord? angol sorozat stílusát, akkor ezt is fogod, bár ez nem vígjáték.  Nevetni, az elején vérmesnek és szigorú angol úri hölgynek bemutatott „Nagyi”, vagy másik filmes nevén Violet, esetleg özvegy Lady Grantham beszólásain lehet, akit a Harry Potter sorozatból is ismert Maggie Smith játszik. Briliáns mimikával mutatja be, hogy „irányítja a nyak a fejet”, hogy éri el egy nő az akaratát és fejezi ki szavak nélkül is a véleményét. Hogy idézzek is a sorozatbeli szerepétől, miközben az egyik epizódban szeszélyességgel vádolják: „Nő vagyok Mary, akkor vagyok szeszélyes, amikor akarok!”

Grillmester

Talán meglepő, amit most mutatok, nem jellemző rám sem a kiegészítők készítése, sem a textil választott színvilága, mégis imádtam első pillanattól kezdve. Nevetnem kell, ahányszor csak ránézek.

Folytatás és több fotó a kötényről: itt.

Hölgyek öröme

Újévi ígéretemet betartva, épp el szerettem volna mesélni, miről is szól az egyik kedvenc könyvem (és ehhez újraolvastam esténként, az éjjeli lámpám barátságos fényénél), mikor pár hete észrevettem a hasonló címmel indult tv sorozat reklámját a tévében. Az eddig leadott részeket természetesen nem hagyhattam ki.

A könyveket inkább olvasni szeretőkben kialakul egy általános vélemény, miszerint a film feldolgozások mindig sokkal gyengébbek a könyvnél, és a véleménye biztos itt is ez lesz, ha azt várja el, hogy a sorozat szigorúan ragaszkodjon a könyv részleteihez, minden apró cselekmény megfilmesítéséhez.

Ami miatt én feltétlenül szerettem volna látni - legalább az első részt -, az az, hogy a BBC sorozatok színvonala kétségtelenül magas, mindegyiken látszik, hogy volt rászánható pénz, a látvány, a díszletek, a jelmezek, mind-mind finom csemege a korhű kosztümökért rajongók számára.

Ha valaki „csak” egy szépirodalmi remeket vár el, szerelmi izgalmakkal és fondorlatokkal, annak inkább a könyves verziót ajánlom, a film ennél picit vontatottabban halad. Nyújtják az eseményeket, mint a rétestésztát, epizódról epizódra, ahogy az üzleti élet diktálja, de legalább a magyar csatornán nincsenek 10 percenként reklámok. A könyvet addig fogjuk, amíg akarjuk, ha épp egy szívdobogtató jelenet zajlik: pl. a szerelmes nő ruhája kivágása szélére varrt csipkeszegély ütemes emelkedéséből sejtjük annak zaklatott állapotát, miközben kesztyűbe bújtatott ujjait a hőn szeretett úr érinti meg… a filmes részeknek természetesen épp itt van vége és várhatunk egy hetet a folytatásra.

Szóval, visszatérve az egyik kedvenc könyvemre, illene bemutatnom, miről szól az, de közben véletlenül belecsaptam a film és könyv különbségeinek részletezésébe. Igen, elsősorban nőknek ajánlom, akik szeretik az ármányokkal teli szerelmes történeteket, de számomra ez a szál másodlagos, vagy még kevésbé fontos. Ami fontosabb, az a körülmények leírása: Párizs, 1800as évek, apró borbély-, szabó- és kalapos műhelyek közé ékelődő és egyre terjeszkedő nagyáruház (Hölgyek öröme, a filmben Paradise) mindennapjai. Látjuk, miként veszi át a hatalmat az újfajta kereskedelmi stílus a régi, megszokott formától.  Ahogy tapasztaljuk mostanság is, a kedvelt sétáló utcákban konganak az ürességtől a régi, elegáns, ám most már fájdalmasan pusztulásnak indult üzletek, és helyette mindannyian kisváros méretű plázákban szerezzük be a szükséges holmikat. A könyv is erről szól.

De azok, akik szeretik a ruhadarabok aprólékos kidolgozását, az erről szóló leírásokat, a csipkék anyagának és mintájának részletezését, a tollak és selyemszalagok válogatását, a kosztümhöz illő ernyő színét, vagy az „új” párizsi fehérneműdivat bemutatását, az akármeddig tudja forgatni a könyvet, és bármeddig elhúzhatják a sorozatot, élvezni fogja!

„Hanem Denise elmerülten állt a főbejárat kirakata előtt. Itt, az utca kellős közepén tornyosultak az olcsóbbnál olcsóbb áruk, szinte elöntötték a járdát, a kapuban kísértő alkalmi vételek megállították az arra járó női vevőket. Már odafönn elkezdődött: gyapjúszövetek, posztók, merinó, seviot, flanell hullott alá a félemeletről, zászlóként lobogva; közömbös színeiket, a palaszürkét, tengerkéket, olajzöldet élesen szakították meg a fehér árcédulák. Oldalt, a küszöböt körülvéve, hosszú prémek függöttek, ruhaszegélynek való keskeny szalagok, a szürke mókusbundák finom hamuszíne, a hattyúprémek tiszta hava, a hamis hermelin és a hamis nyusztprém nyúlszőrei. Lent meg, a polcos szekrényekben, az asztalokon, a szövetmaradékok halmai között hallatlan bőségben hevertek a jóformán ingyen adott kötöttáruk, a kötött gyapjúkesztyűk és kendők, főkötők, mellények; egész téli kirakat, tarka mintás, csíkos, vérző vörös foltos szövetekből. Denise látott egy negyvenöt centime-os skótkockás kendőt, egyfrankos amerikai nerc-szalagokat és öt sou-s ujjatlan kesztyűket. Óriási vásári kirakodás volt ez; a dugig tömött üzlet valósággal ontotta fölöslegét az utcára.”

Peledzseki vagy dzsekerin?

Peledzseki vagy dzsekerin? Mi legyen az új ruhadarab neve? A legnagyobb jóindulattal sem nevezhető pelerinnek, az egy kicsit régimódi hangulatú (legalábbis a szó), két kihagyott lukkal a varrásban, a kezünknek. Nem nevezhető a hagyományos értelemben vett dzsekinek, kabátnak sem. Gyakorlatilag egy újfajta ruhadarab a gardróbunkban, annyira különleges és egyedi.

Több fotót és a cikk folytatását itt  láthatod!